Rólunk

A SZUPERZÖLD zenekar 2011-ben alakult három elszánt, hasonló zenei érdeklődéssel rendelkező zenész találkozásából. Alapítótagok Nagy Zsolti (basszusgitár), Gálffy Józsi (ének, gitár) valamint Hodossy Peti (gitár). A közös zenei beállítottság és elszántság összekötötte és vezérli őket még a mai napig. Az elmúlt pár évben csupán a dobos személye váltakozott.

Zenei kategórián belül ha be kellene határolni, rock együttesnek vallják magukat. Saját dalaikon kívül nagyon sok feldolgozást is játszanak híres magyar ill. külföldi együttesektől.

A zenekar számtalan csallóközi és egyéb fesztiválon is fellépett már, mint pl. Rockfest, Martfest, Gombaszögi tábor, stb. Továbbá évente többször megtalálhatóak helyi pubokban, clubokban, ahol a közönség hangulatát az egekbe korbácsolják. Céljuk, hogy minél több emberrel megismertessék a zenéjüket, ja és persze a világbéke!

Az első albumuk még ugyan várat magára, de ugye, a jóra várni kell! Addig is élvezhetjük a már elkészült saját szerzeményeket, mint pl. A fekete eső, Zűr az űrben vagy épp a Nehéz témák. A többi kész dal a videoklipre vár, és mivel a türelem jó dalt és klipet terem, így türelmesen kivárjuk a megjelenésüket!

És hogy miért éppen Szuperzöld lett az együttes neve? Hallgassátok meg az első podcastot a zenekarral és megtudjátok!

Copyright © 2022 | Rock Band by Catch Themes